Véget ért a német választás. A lanyha kampány ellenére nem történt jelentős meglepetés. A CDU/CSU-FDP koalíció kényelmes többséget szerzett, míg az SPD a második világháború óta a legrosszabb szereplését tudhatja maga mögött. Merkel sikerrel birkózott meg a nagykoalícióval, a külpolitikai problémákkal és a világgazdasági válsággal. Győzelme megérdemelt, azonban nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy pártja minimális veszteségeket kénytelen volt elszenvedni. Az SPD nagyon súlyos vereséget szenvedett, a nagypárti státuszból visszaesett középpártiba. A szocdemeknek nagy változásra van szükségük ahhoz, hogy újra megerősödjenek és vissza tudjanak szerezni szavazókat a Die Linkétől és a Zöldektől.
A szavazás egyik fontos tendenciája, hogy tovább csökkent a két nagy párt támogatottsága. A kicsik közül az FDP jelentősen, míg a Die Linke és a Zöldek csak kicsit erősödtek. A Die Linke természetesen az egykori NDK területén szerepelt a legjobban, de nyugaton is majdnem mindenhol 5 százalék fölött szerepelt. Ennek oka, hogy az SPD-ből kiábrándultak egy része őket választotta. A Zöldek a nagyvárosokban és Németország nyugati részén szerepeltek a legjobban. Az új kormánynak továbbra is kezelnie kell a gazdasági válságot, azonban Merkel biztos folytatja külpolitikai offenzíváját, amelynek révén tovább emelheti Európa gazdasági nagyhatalmának a súlyát.
Hazánk szempontjából elsőrangú kérdés, hogy mikortól indul meg fölfelé a német gazdaság, ami az új kormánnyal várhatóan hamarabb fog megkezdődni. Politikai szempontból egy esetleges Fidesz kormány számára kihagyhatatlan lehetőség lenne a kapcsolatok elmélyítése a szövetséges párttal és kancelárral, amit nem lenne érdemes elszalasztani.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.