Bundi fater

A napokban részt vettem egy vitán, amit a Common Sense Society szervezett. A téma az alkotmányozás volt és az hogy erre miért van szükség, vagy miért nem. Stumpf István volt, aki az új alkotmány mellett szállt síkra, míg Jakab András a jelenlegit védte és csupán néhány módosítást javasolt. A szervezők a disputa nevű játék mintájára szabályozták a részt vevők hozzászólását és így egy nagyon pörgős eszmecsere alakult ki. Az első dolog, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy évek óta nem láttam-hallottam ilyen vitát. Az utóbbi években a politika ellentétes oldalán állók egyáltalán nem folytattak hasonló diskurzust. Erre jó példa, hogy mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választás előtt semmifajta vita nem volt a politikusok között.

Jó volt figyelni az érvek és a válaszok egymásutániságát és arról gondolkozni, hogy vajon melyik fél képes a saját álláspontját érvényre jutattni a közönség soraiban. Hiányoznak a magyar közéletből a viták, amiben az egyik felelős természetesen a Fidesz, aki nem vállalt kockázatot egy ilyen eseménnyel korábban, de a mostani ellenzéki pártok se nagyon erőltették és igazán nem is bánkódtak, hogy ez elmaradt. A viták hiánya azonban eltompíthatja a hatalmon lévők reagálóképességét és szellemi tunyaságra ösztönöz. Abban az esetben, ha az ellenzéki oldalon lesz valaki, aki kiváló vita és érvelőképességgel rendelkezik még komoly fejfájást okozhat a hatalmon lévőknek. 


 

A konkrét téma kapcsán pedig tényleg érdemes elgondolkozni azon miért van szükségünk új alkotmányra. A legfontosabb érv, hogy mindenképpen föl kell oldani a mostani alkotmány ideiglenes jellegét. A vita során Jakab egyértelműen amellett volt, hogy csupán apró módosítások szükségesek, de az egész átalakítására nincs szükség. Egy konzervatív szemmel nézve ez teljesen elfogadható érvelés, ami akkor válik teljesen érthetővé, ha látjuk, hogy a változtatók nem mutatnak föl olyan érvet, ami alapján teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az állam tényleg jobban fog működni.

A mostani alkotmányozási vitában nincsen szó a képviselők visszahívhatóságáról, a kormány civil ellenőrzésének bővítéséről, a hatalmi ágak jobb elválasztásáról, az esetleges kétkamarás parlamentről, a kisebbségek képviseletéről, az új választási rendszerről, az önkormányzatiságról és még hosszan sorolhatnám. Az az érzése kezd kialakulni a politikát figyelő-követő embernek, hogy nincsen kitalálva az sem, hogy egyáltalán mit szeretnének a hatalmon lévők. Nagyon komoly problémája származhat még az országnak abból, ha egy fércmű születik a végén, mivel az tovább rombolhatja az állam hatékonyságát és a kudarc teljes erejével fog visszahullani a kormányon lévőkre.