Az utóbbi idők egyik legjobb döntését hozta meg a Fidesz legfelső vezetése azzal, hogy az Erzsébet-híd pesti hídfője helyett a budai Dózsa György térre helyezte át március 15-i rendezvényét. Ezzel a lépéssel elkerülték az esetleges összecsapások lehetőségét a többi párt híveivel és ha esetleg botrány tör ki az MSZP és a Jobbik hívai között az mindenképpen a legnagyobb ellenzéki párt számára lesz kedvező. A Fidesz a mostani lépéssel egy elég komoly aknát került el és így a későbbi választási sikere nem került veszélybe. Bár elsőre meghátrálásnak tűnik ez a lépés, de nem gondolom, hogy emiatt komoly százalékokat fog veszíteni a legnagyobb ellenzéki párt.
Újabb kutatást közölt a Nézőpont Intézet, mely szerint kijött a gödörből a Fidesz és sikerült növelniük a támogatottságukat az elmúlt héten. A párt tehát kijött a gödörből és úgy tűnik nem sikerült az MSZP-nek átvennie a kezdeményezést. A számok alapján az áprilisi voksolás lefutottnak tűnik, de az igazi döntés csak április 11-én lesz.
A Tárki szerint februárban egy picit erősödött az MSZP, de nem sikerült áttörést elérnie. Továbbra is úgy tűnik, hogy hárompárti lesz a parlament, de sem az MDF, sem az LMP egyelőre nem látszik biztos kiesőnek vagy bejutónak. Az intézet meglehetősen magas részvételi arányt vár és nem tartja kizártnak azt sem, hogy eléri a 2002-es rekordszintet. Ezt a magam részéről nem gondolom, mivel a kampány intenzitása egyáltalán nem éri el az akkorit, valamint az emberek túlnyomó többsége teljesen kiábrándult a politikából és nincs egyáltalán olyan feszült hangulat, mint nyolc vagy akár négy éve. Mindkét felmérés szerint a Fidesz győzelme a jelenlegi adatok alapján megkérdőjelezhetetlen.
Négy évvel ezelőtt februárban a Tárki adatai szerint a Fidesz és az MSZP 45-45 százalékon állt, az SZDSZ 5, míg az MDF 2 százalékot összesített. Az akkori felmérés azt mutatta, hogy a kormányváltás biztosan elmarad, amiben a Tárki nem is tévedett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.