Bundi fater

Az elmúlt napokban a világ figyelme egyértelműen az észak-afrikai arab országok felé fordult. A rohamosan romló életszínvonal, a növekvő munkanélküliség, az elszabaduló árak és a kormányokkal szembeni elégedetlenség először Tunéziában ütötte föl a fejét. Ezt követően a tiltakozások átterjedtek a szomszédos országokra és mostanra már csak Líbiát kivéve mindenütt az utcán vannak az emberek. Egyes országokban több halálos áldozatot is követelt a kormányokkal szembeni tiltakozások. Az összes tiltakozó megmozdulás közül mindenképpen a legerősebbnek az egyiptomi események tekinthetőek. Ez következik az ország méretéből és regionális súlyából és abból, hogy 30 éve jelentős megmozdulás nem történt.


 

Az események vége egyelőre nem látszik, de annyi bizonyos, hogy a térségbeli tekintélyuralmi rendszerek egyre gyengébbek. A legnagyobb kérdés, hogy kinek az érdekében állhat a térség átrendezése és vajon tényleg demokratikus átalakulás jöhet ezekben az államokban? Az teljesen biztos, hogy Izraelnek semmilyen átalakulás nem áll az érdekében, egyértelműen a status quo mellett állnak. Távoli ám nem lebecsülendő szereplő Irán, akinek mindenképpen érdeke lehet, hogy vele szimpatizáns rendszerek erősödjenek meg, de akkora érdekérvényesítő ereje még nincsen az országnak, hogy ekkora tömegeket tudjon befolyásolni. Az Egyesült Államok és az Európai Unió a saját belső problémáival van elfoglalva, így nem valószínű, hogy ők állnak az események mögött. Mindenképpen ezek a mozgalmak és tiltakozások az itteni társadalmak elégedetlenségéből származnak és arról még nem rendelkezünk elég információval, hogy ezeket tényleg a háttérből szervezték, hasonlóan a narancsos forradalmakhoz. 

Az elemzők jelentős része attól tart, hogy az itteni diktatúrák megbuktatása után a kialakuló káosz következtében iszlám szélsőségesek kerüljenek hatalomra. Ez vélhetően a korábbi évek tapasztalata alapján valós félelem, de ezekben az államokban a szélsőségesek nem töltenek be erős szerepet, így ettől annyira nem kell félni. Az egész világ abban érdekelt, hogy itt valódi demokráciák jöjjenek létre, amelyek megteremtik a további növekedés feltételeit, amelynek révén gazdasági és társadalmi problémák idővel orvosolva lesznek. Az mindenképpen tény, hogy demokratikus hagyományok nincsenek ebben a régióban, de ha azt nézzük, hogy Közép-Európában sem voltak jelentős múltbeli előzményei a parlamentáris politizálásnak és mégis több országban sikeres volt az átalakulás, akkor Észak-Afrikának is meg kell adni az esélyt.