Minden eddiginél kevesebben járultak a szavazóurnákhoz (10,5 százalék) a pécsi időközi voksoláson. A győzelmet, amely nem ér mandátumot, a Fidesz jelöltje szerezte meg a szavazatok 88 százalékával, míg az MSZP még 10 százalékot sem ért el. Az eredmény teljes kudarc a két legnagyobb párt számára. A Fidesz még 2006-os szavazóinak a felét sem tudta mozgosítani, míg az MSZP Toller három évvel ezelőtti eredményéhez képest 18500 szavazót vesztett. Várhatóan ez a részvételi arány növekedni, fog 2010-re, azonban nehezen képzelhető el, hogy újra 70 százalék közelébe érjen. Megállapítható, hogy októberben az időközi voksolásokon eddig a két nagy közötti állás 1:1. Dombóváron simán nyert a Fidesz, míg most az MSZP sikeresen érte el, hogy eggyel kevesebb ellenzéki szavazat legyen az Országgyűlésben, amihez persze hozzájárult a voksolás alacsony tétje is.
Közzétette a baloldalhoz egyértelműen szorosan kötődő Progresszív Intézet a pártok októberi támogatottságáról szóló adatait. A Fidesz náluk is több, mint kétszeres fölényben van, mint a szocialisták, míg a Jobbik egyértelműen bejutó helyen áll. A verseny azonban a többi kispártnál egyre élesebb. Legrosszabb pozícióban az SZDSZ van, akik a teljes népességben csupán egy százalékot értek el. Az MDF picit jobb, míg a legkedvezőbb pozícióban az LMP található, amely a biztos szavazók között 3 százalékon áll, ami picivel jobb, mint amennyit az EP-választáson elértek. A kicsik számára a köztársasági elnök választási kiírásától függöen januárban-februárban kezdődik a választási kampány a cédulák összegyűjtésével. Számukra a legnagyobb kérdés, hogy szűkös személyi és anyagi forrásaikkal képesek-e ezt a hosszú kampányidőszakot végigvinni, vagy már a jelöltállítás fázisában kénytelenek a futottak még kategóriába kerülni, amivel bejutási esélyeik elszállnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.