Bundi fater

Eddig nem volt alkalmam rá, hogy az Orbán-kormány külügyi helyzetével foglalkozzak, de most a nyári hetekben érdemes erről is szót ejteni. Az eddig kormányok közül az egyik legjobb helyzet állt elő a szomszédos országok viszonylatában július végére. Romániával, Szerbiával, Ausztriával, Szlovéniával és Horvátországgal már korábban is jó viszonyt ápoltunk, így ezen a téren csak a kapcsolatok további fejelsztése hárul a Martonyi János vezette külügyi tárcára. Lengyelországban tovább erősödött a jobbközép Polgári Platform ereje azzal, hogy az ő elnökjelöltjük futott be a nyár eleji választáson, ami elvezethet ahhoz, hogy újra kiváló lengyel-magyar viszonyról beszélhessünk, amit alátámasztott az is, hogy Orbán első külföldi útja Tuskhoz vezetett. A mostani magyar politikai kurzus egyértelműen épít Lengyelországra, de a nagy kérdés, hogy ebből milyen gazdasági-politikai haszna lehet a két országnak. Ukrajna kapcsán nem beszélhetünk konkrét eseményekről, mivel az új külügyi vezetés egyelőre nem alakított ki konkrét álláspontot, arról milyen viszonyt kíván kialakítani az ukrán politikai elittel.

A legfontosabb pozitív változás, hogy Szlovákiában a júniusi választásokat követően jobbközép kormány alakult. Ficóék bukása nagyon jól jött Orbánéknak, mivel vélhetően velük nagyon sok konfliktus lett volna, amit bizonyított a kettős állampolgárság körüli vita is. Jól látszik, hogy hazánk megpróbál minél jobb viszonyt kialakítani a Radicova-kormánnyal és elsimítani a vitás ügyeket, ami még így se lesz könnyű dolog. Mind hazánknak, mind Szlovákiának érdeke a jó viszony, amiből a gazdaság és a két nép is rengeteg erőt és fejlődési lehetőséget nyerhet a jövőben. A nagy kérdés, hogy a négypárti koalíció meddig lesz működőképes és nem bomlik-e föl hamar, mert abban az esetben garantálható Ficóék visszatérése.
 

Körülnézve Közép-Európában jól látható, hogy ennél jobb alkalom egy szélesebb együttműködés megteremtésére nem lehet. A Martonyi-féle külügyi vezetés is vélhetően felismerte ezt és mindent meg fog tenni azért, hogy Közép-Európa minél erősebben lépjen föl az unióban és így a nagyvilágban is. A nagy kérdés, hogy egy közép-európai összefogásnak melyik nagyhatalom lehet a szövetségese. Egyértelmű, hogy ennek létrejöttében Oroszország nem érdekelt. Kína és India túl messze van, míg vélhetően Németország sem örülne annak, hogy ebben a térségben komoly erővel találkozzon.

A legkézenfekvőbb szövetségesünk az Egyesült Államok lehet, azonban az Obama-adminisztráció úgy tűnik elfelejtkezett a mi régiónkról. Változást adott esetben már a közeljövőben bekövetkezhet, ha a novemberi félidős választásokon a republikánusok megerősödve kerülnek ki és ez bizonyos változtatásra kényszerítheti a mostani külpolitikát. Egyetértést kell elérni abban a régió országainak, hogy természetes keretünk az Európai Unió, de rajta kívül a második legfontosabb szövetségesünk és barátunk az Egyesült Államok. A legnagyobb feladata a térség országainak, hogy minél több pozitív lépéssel hívják föl magukra a figyelmet az amerikai politika számára, hogy megértsék azt, hogy érdekük egy erős Közép-Európa támogatása, akár Oroszországgal, akár az egyre aktívabb Kínával szemben.