Sólyom László április 11-ére kiírta az országgyűlési választások első fordulóját. A második kőrre április 25-én kerül sor ott ahol az első forduló nem hoz eredményt. A döntés nem meglepetés, az elemzők és a politikai elit is ezt az időpontot várta. A kampány most már hivatalosan is megkezdődött. A 2002 és 2006-os voksolásokhoz képest a mostani kampány egyelőre egyáltalán nem hasonlítható ahhoz, habár az utóbbi két hétben láthatóan felpörögtek a pártok, amit bizonyít a nyugdíjkérdésben zajló vita, valamint, hogy a szocialista egyéni kerületi jelöltek arcképe megjelent a fővárosban, bár a budapesti 23-as egyéni körzetben nem sikerült jelöltet találni. A mostani erőviszonyok alapján az ország jelentős részén nem lesz szükség második fordulóra a Fidesz jelenlegi fölénye alapján. Fontos megjegyezni, hogy azok akik eddig nem nagyon követték figyelemmel a politikát mostantól biztosan nagyobb intenzitással lesznek a passzív résztvevői a pártok harcának, így akár radikálisan is módosulhatnak a támogatottsági adatok.
Az igazi verseny ennek ellenére csak február második hetében indul, amikor megkezdődik a jelöltállítás, amelynek során legalább 750 ajánlószelvényt kell összegyűjteni egyéni választókerületenként. A Fidesz, az MSZP és a Jobbik számára ez nem jelenthet problémát. Az igazi kérdés, hogy a kicsik közül melyik párt hány helyen és hol lesz képes összeszedni a megfelelő számú ajánlást. Ha ebben a fázisban nem lesznek képesek legalább 100-120 jelöltet állítani akkor elbúcsúzhatnak parlamenti álmaiktól.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.