Felbomlott a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció, amely 1994-óta működött kisebb-nagyobb hibákkal a fővárosban. Az eredményekről röviden annyit, hogy érdemes összehasonlítani Budapestet a térségbeli fővárosokkal '94-ben és most. A különbségek a riválisok javára jelentősnek mondhatók. A fővárosban a metróépítés, a különféle felújítások nagyon nehezen haladnak, korrupciótól terheltek. A legjobb ítélet a koalíció és Demszky működéséről, hogy a város lakossága folyamatosan csökken, ami Bukaresthez vagy Prágához képest szintén unikum.
A mostani döntéshez a BKV-botrányai és a személyi ellentétek vezettek, de természetesen ennek a szakadásnak sem lesznek választási következményei. A koalíciót vezetők jól tudták ha kivárnak októberig akkor már nem írható ki előre hozott voksolás az előző önkomrányzat választás időpontja miatt. Így az MSZP jó szokásához híven ismét köpönyeget válthat és megpróbálhatja eladni, hogy ők tulajdonképpen ellenzéki párt voltak és vannak, így próbálva 2010-ben bevenni a fővárost. Ismerős trükk ez. Hasonló volt a gyurcsányi és a bajnai-féle váltás is. Kérdés a fővárosiak elhiszik-e az MSZP-ről, hogy semmi köze nem volt az elmúlt évek kudarcos politikájához, vagy pedig az ellenzék Tarlós vezetésével képes lesz rámutatni erre a csiki-csuki játékra. A szocialisták a kollektív emlékezet rövidségében bíznak és jól tudják sokkal népszerűbb Demszkyt támadni, mint együtt kormányozni vele.
A szakítás másik vetülete az SZDSZ. A szocialisták 2002-ben és 2006-ban is jelentős segítséget nyújtottak a magát liberális pártnak nevező SZDSZ-nek. A kenyértörésből következően úgy tűnik, hogy most ezt a szívességet nem fogják megtenni. Fontos hozzátenni, hogy Retkes Attilának az egyik legnagyobb támogatója Demszky volt. Jól látszik, hogy az új SZDSZ-elnök inkább a Fideszhez közeledne, így érthető a szocialisták lépése, hogy leveszik a kezüket a kisebbik testvérről. Nagy kérdés, hogy a Fidesz hajlandó lesz-e segítő kezet adni Demszkynek és rajta keresztül Retkesnek, mivel jelentős arculatvesztés nélkül ezt nem teheti meg, ami tovább erősítené a Jobbikot. Most úgy látszik a liberálisok a két szék között a padra esnek, ami a későbbiekben a totális ellehetelenülésüket fogja okozni.
Fordulatot a józsefvárosi voksolás hozhat, ahol az SZDSZ jelöltje már leadta ajánlószelvényeit. Ha a liberálisoknak sikerülne esetleg megelőznie az MSZP-t vagy még a Fideszt is, abban az esetben a párt jelentősen felértékelődne a fővárosban és későbbi alkukkal megőrízhetnék a befolyásukat 2010 utánra is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.