Közzétette szeptemberi felmérését a Medián is. A Szonda Ipsoshoz hasonlóan ők is egy pici szocialista erősödést mértek. Az intézet felmérte a kormány munkájával elégedettek arányát is, ahol egy kicsi elmozdulást láttak pozitív irányba. Emögött a viszonylagos stabilizáció és a közélet lenyugvásának lehet az oka és az ellenzék viszonylag passzív magatartásának.
Az eredményeket hosszabb idősíkon nézve jól látható, hogy a Fidesz 2008 közepe óta stabilan 60 százalék fölött van, ami azért lehet csalóka mivel az EP-választáson "csupán" 56 százalékot szereztek. A szocialisták tavaly nyáron még a 30 százalékhoz álltak közel, míg mostanra a 20-at ostromolják. Ennek ellenére az MSZP-nek van annyi tartaléka, hogy a 30 százalékot bármikor könnyedén hozzák. A nagy kérdés, hogy a 2010-es költségvetés megszorításai milyen irányban mozdítják el a párt támogatottságát, valamint a kampánnyal ezt hogyan lehet módosítani.
A Jobbik ha képes lesz megtartani a 10 százalék körüli támogatottságot, akkor akár 35-40 fős frakciója is lehet az új parlamentben. A legnagyobb kérdés, hogy milyen képviselőjelöltetekkel vágnak neki a választásnak, mivel egy jó vagy akár rossz jelölt akár 5-10 százalékot hozhat, vagy vihet helyben.
A két kis parlamenti párt egyelőre nagyon távol van az 5 százaléktól, ezért számukra jelöltállítás lesz a legnehezebb próba. Ha az sikerül akkor az ismertségük alapján könnyen vehetik a parlamenti küszöb jelentette akadályt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.