Az elmúlt napok nagyrészt a kormányzat eddigi teljesítményéről szóltak, valamint a nemzetközi pénzintézetek és hazánk kapcsolatáról. A parlament nyári ülésszaka csütörtökön véget ért és többek között elfogadták a sokat vitatott bankadót. Orbán a szezonzárás miatt több televíziónak is interjút adott, amelyből jól kirajzolódik, hogy a mostani helyzetből egyértelműen az ország mozgásterének a növelését szeretné elérni, aminek sikerét majd csak hónapok múlva lehet lemérni. A fő cél most, hogy a forint árfolyama lehetőleg ne szaladjon el túlságosan, mert az sokak számára adott esetben lakásuk-házuk elvesztését jelentheti. A kormányfő bejelentette, hogy az IMF-el sem kíván újabb szerződést kötni, de természetesen teljesíti a korábban megkötött kontraktus feltételeit, amivel bizonyos nyugalmat hozhat a piacok számára.
Az egyik legfontosabb nyilatkozata a miniszterelnöknek a nemzeti centrumról tett kijelentései, amivel a célja egyértelműen az, hogy az áprilisban pártjára szavazók táborát egyben tartsa. A meghozott intézkedésekkel egyelőre erre jó esélye van, mivel a Fidesz népszerűségének a csökkenése egyelőre nem látszik. A kitalált stratégia csak akkor szenvedhet súlyos csorbát, ha a nemzetközi szereplők számára ezek az intézkedések túl nagy lépéseknek számítanának és keményebben figyelmeztetnék hazánkat. Ebben az esetben jelentősen presztízsveszteséget lenne kénytelen elkönyelni a kormány és ezt vélhetően népszerűsége is jelentősen megsínylené. Akkor nem maradna más hátra, mint a román vagy görög megszorításokhoz hasonló lépések, amivel pillanatok alatt elillana a nehezen megszerzett támogatás.
Az eltelt időszakban egyre inkább kezd kirajzolódni az új kormányzati filozófia, amely számára a munka, a rend, a nemzeti önbecsülés és a kisebbségek melletti kiállás és a gazdasági növekedés serkentése áll. Ezek egyelőre csupán szimbólikus intézkedésekben nyílvánul meg, mivel az idő rövidsége miatt még nem érdemes konkrét számokat nézni. Az ősz végére, vagy a tél elejére már ismerni fogjuk ennek az időszaknak a számszerű mutatóit. Orbán gyakran hivatkozik arra, hogy nagyobb külpolitikai szerepvállalást és társadalmi felemelkedést csak erős gazdasággal lehet. Ha hónapokon belül nem rajzolódik ki egy olyan kép, amely szerint a magyar gazdaság teljesítménye és ereje folyamatosan növekszik és túl van a válságon ezek a tervek és kijelentések semmivé válhatnak és ez a kormány is nagyon gyorsan el fogja veszíteni a hitelét. A helyzet nagyon nehéz, egy nagyon vékony mezsgyén kénytelen haladni a kabinet, de ezzel teljesen tisztában kellett lenniük a választások előtt is. A következő hetekben már az önkormányzati választási kampány felé fordulunk, de a kormányzatnak emellett továbbra is aktívnak kell maradnia és irányítania az eseményeket a lehető legkevesebb hibával.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.