Most először vettem részt, mint újságíró a budapesti homoszexuális-felvonuláson. A rendőrség mintha háború lenne lezárta az egész belvárost, amivel jogosan ingerelt föl több ezer embert, akik adott esetben csupán haza akartak menni. A felvonulás kapcsán érdemes leszögezni, hogy a körülbelül 500-1000 résztvevő közül legalább 100 újságíró volt, 50 politikus és pár megmaradt MSZP-aktivista. Érdemes ezeket a dolgokat fölsorolni, mivel jól látszik, hogy azok az emberek akik valóban homoszexuálisok inkább otthon maradtak és ők sem érzik úgy, hogy ennek a rendezvénynek bármi értelme lenne, főleg úgy hogy hermetikusan elzárva zajlott le. Gyurcsány megjelenése csak hab volt a tortán, amitől az egész rendezvény a széles közvélemény előtt csupán egy elfuserált szocialista gyűlés jellegét öltötte.
Az ellentüntetők a szokásos formát hozták, de a rendőrség erőteljes biztosítása miatt elmaradtak a 2007-2008-as jelenetek. Hogy megérte erre ennyit költeni nagy kérdés, de legalább súlyosan senki nem sérült meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.